Dsida Jenő: Ének az egész világnak
Ének az egész világnak
| Aki látott is néha engem, felejtse el az arcomat, aminthogy én is elfelejtem: hitvány, homályos karcolat, melyen át-áttetszőn keresztül-villan az arc igazi rajza s néha ibolyafény is rezdül, rajzos betűk mögül kirajzva. |
| Csak egy a fontos, ez a fontos, amit kiírtam és kisírtam és ami megmozdult bolondos szívemben, e tavaszi sírban, s megmozdult és támadva támadt, kikiáltva, hogy új világ van s új rend van a fakóra fásult, oszladó testű vén világban. |
| Alkonyatok és hajnalok cserélik egymást. Mind erősebben érzem, hogy én nem vagyok külön. Csak örök acél van és örök kovács és a cél: összeverődni a természet áldott rendje szerint. S akkor szökken a szikra és suhog a szél s a szél tovaszökkenti a szikrát, száraz fűbe, zörgő csalitokba, szomjas erdőkbe és |
| A füstje drága, tiszta füst, amint a napsugár ölébe vágyón felillan: színezüst fonállal csillagok körébe fonódik és piros szívek panaszát kék illatba fonja s már nem ropog, már nem sziszeg, csak úszik, mert az ég bolondja. |
| Testvérek, szerelmese vagyok a világnak, amelyből vétettem s amelybe visszatérek: ájultan élek, mint a fán a kérgek alatt a barnafényű féreg. A föld aranymámorba pólyál, mint jó anyám fehér keze s a holtsugarú, szende holdnál kristályos lesz e kék zene. |
| Ki madarat kínoz és bogarat öl, minden ízével engem átkoz |
| s aki tébolyultan harmatos virágot csókol: |
| Káprázatos aranytetők fölött a karom messze nyúlik s villognak lent a nagy mezők, villog a világ időkön túlig. |
| Itt vagyok én, itt vagyok én, eremben hangos, friss haranggal, indulóval és dythirambbal! Itt jövök én, itt vagyok én és itt vannak a társaim, velem vannak a társaim, mind éhesen, mézédesen, erős-huszonkétévesen és úgy kérdezzük a jajgató világtól: |
| - Hát van valami, ami lehetetlen? |
| Van valami, amit nem lehet merni; |
| Van valami, amit nem lehet akarni? |
Most mi jövünk. S a mi jövőnk terül ki csillogón a napra, hogy sarjat hajtson itt a tönk és új legyen itt mától fogva az ember szava és keresztjük könnyű s ne lássunk senki mást, csak szeretőt és mától kezdjük újra az időszámítást! - Új hitek, új szó, új fogalmak, új boldogság és új jelek: Történelem. S a tiszta falvak során megújult emberek!
| Nekem higyjetek, senki másnak! -: Olyan végtelen nagy a tér s minden köbcentiméter helye új lehetőség. Visszatér a végtelen szívünkbe is, amely bár sokat vétkezett lent egyben kitart végsőkig is: nem ismeri a lehetetlent. |
| S ha néha visszajár szavamba kísérteni a régi szomorúság, ne hallgassatok rám! Olyan az, mint ha győztes tavaszi éjszaka: felénk csap a hullott, tavalyi lombok édes-kesernyés oszló illata. |
1929. V. 27.
