Dsida Jenő: Ismeretlen ember
Ismeretlen ember
Íme, szembe jössz velem, én barátom
és testvéri, mély köszönéssel illetsz.
Nem tudom: ki vagy. Neved ismeretlen.
és testvéri, mély köszönéssel illetsz.
Nem tudom: ki vagy. Neved ismeretlen.
| Régi napok közt |
átcikázva, felkutatom sok éber
emlék zegzugát, de szemed sehonnan
sem tekint felém. Aranyas derűvel
emlék zegzugát, de szemed sehonnan
sem tekint felém. Aranyas derűvel
| mégis elém állsz |
most a dércsipkés, csoda jégkösöntyűs
fák alatt és mély köszönéssel illetsz.
Törzsed szálas és ruganyos, ruhádon
fák alatt és mély köszönéssel illetsz.
Törzsed szálas és ruganyos, ruhádon
| átcsap az izmok |
játszva rezgő, domboru duzzadása,
mellkasod nyugodtütemű, hatalmas
hullámzása friss levegőt zihál be
mellkasod nyugodtütemű, hatalmas
hullámzása friss levegőt zihál be
| tiszta tüdődre, |
szíved lüktet, zengve dobol s piros vért
kerget át ezer szövevények útján
víg ütemre. Bronz-sima, büszkeboltu
kerget át ezer szövevények útján
víg ütemre. Bronz-sima, büszkeboltu
| homlokodon szent |
értelemnek fénye lobog. Miközben
rámtekint szemed, ragyogó bizonyság
gyúl ki benne isteni lényegedről.
rámtekint szemed, ragyogó bizonyság
gyúl ki benne isteni lényegedről.
| Oly gyönyörű vagy, |
aminő nincs több a világon: Isten
és Anyag tökéletes égi násza!
ritka Gép! vidámerejű, szabad, jó
és Anyag tökéletes égi násza!
ritka Gép! vidámerejű, szabad, jó
| csillagos Ember! |
S bár nem is tudom nevedet, ma mégis,
mégis ujjongván köszönök, barátom
s elkiáltom: menyire megkívántam,
mégis ujjongván köszönök, barátom
s elkiáltom: menyire megkívántam,
| bárha vezér, vagy |
hős király volnék, seregek királya,
hogy pergő dobok zaja üdvözölne
általam, s dicső lobogó hajolna
hogy pergő dobok zaja üdvözölne
általam, s dicső lobogó hajolna
| porba előtted.. |
1931
