Dsida Jenő: Kerülöm a nevedet (Erdély)
nem beszélek rólad, nem dicsérlek,
mert a Gonosz csókolta meg a számat.
mindig levett kalappal járok,
sebes, mély vizeid bennem zúgnak.
néztem, hogyan halásznak a vén
parasztok a zajló Maroson
halat rántott ki valamelyik,
úgy-e hogy neked köszöntem meg?
melyet káromkodó kocsisok és
esküdöző kalmárok szájából hallok,
naggyá magukat s pletykaszájú
vénasszonyok lubickolnak bóbiskolva,
szánkon, mint egy ócska köszörűkő
és már-már semmit sem jelent.
mondom, hogy valaki vagy,
magok csiráztatója, emberek álma,
szálerdők erős magosba-húzója,
apró madarak énekeltetője.
ma minden mosolyom téged jelent, -
vagy csak kívánlak és elhatározom:
ismerek. Vagy csak érezlek
behúnyt szemmel, átlehelni a lelkemen,
hangulatot, mely egyedül köt
a földhöz, drága nyomorúságaimhoz.
s melyet némasággal síratok meg,
mikor lehull a hegyek mögé.