Dsida Jenő: Vonat alatt
Vonat alatt
Azt hinnéd ugyebár,
meghal, aki a pöfögő, dohogó
mozdony alá hajtja a sínre nyakát.
Jaj, látod, a sinre feküdtem,
szikrát szitál és robbanva robog
fekete, szörnyű korunk.
S az én testem olyan erőtlen,
az én nyakam olyan fehér,
az én vérem olyan piros.
És megtudod-e érteni,
mit jelent
meg nem halni, kinlódni csak,
égő szikrát fogadni vérbefutott
szemedbe
s minden ébernél-éberebb öntudattal
számolni a csattogó kerekeket.
Egy - kettő - három - négy -
öt - hat - hét...
meghal, aki a pöfögő, dohogó
mozdony alá hajtja a sínre nyakát.
Jaj, látod, a sinre feküdtem,
szikrát szitál és robbanva robog
fekete, szörnyű korunk.
S az én testem olyan erőtlen,
az én nyakam olyan fehér,
az én vérem olyan piros.
És megtudod-e érteni,
mit jelent
meg nem halni, kinlódni csak,
égő szikrát fogadni vérbefutott
szemedbe
s minden ébernél-éberebb öntudattal
számolni a csattogó kerekeket.
Egy - kettő - három - négy -
öt - hat - hét...
1928
