Eötvös József: SZERENCSE S NYUGALOM.
SZERENCSE S NYUGALOM.
Nyugodt a táj: a tél hófátyolával
A csermely áll, zajos hullámzatával
Nem suttog lomb a barna, görcsös ágon,
Rég hallgat, s a kihalt, hideg világon
| Rég elborítá messze téreit, |
| Nem mossa többé puszta partjait. |
| S mely rajta énekelt, a víg madár |
| Virágtalan, de nyúgodt a határ. |
Nyugodt, mig a tavasz első fuvalma
Egy délen át a nap-meleg hatalma
S im újra felriad ezer szavával
A csermely felzúg, olvadott havával
A jéglepelt egy napnak olvadása
Feltűnt az elmult ősznek hervadása,
| A csillogó mezőn végig futott, |
| A téli tájon győzve elhatott. |
| A nagy természet álmai után, |
| Patak rohan a hegynek oldalán; |
| Elvonta, szinlett nyúgalom helyett |
| S a pusztaság a barna föld felett. |
S a nyár ha jő virágos köntösében,
A föld világosabb, zöld rejtekében
Az ágak nyögve föld felé hajolnak,
A csermely zúg, virágok illatoznak,
| Mi bájoló a messze láthatár; |
| Gyönyörről énekel minden madár; |
| Nem birva többé édes terhöket; |
| S örömzaj tölti a természetet. |
Örömzaj, - míg az ősz első ködével
S téli halált hirdetve jégszelével,
Sárgán lehúll a lomb sötét tövéről,
A fecske messze száll e bú helyéről,
| Homályt borít a színes táj felett, |
| Egyszerre elront annyi életet. |
| Eltűnt az illat, a virágozás, |
| S csak csend marad, csak őszi hervadás. |
Elvíra! lám, ez keblünk nyúgodalma,
Azt feldulá egy nyájas nap hatalma,
Biztos csak egy: sorsodnak változása,
Minden tavasznak eljő hervadása,
| Ez a szerencse, melyről álmodál; |
| Emezt egy dér - és elhervadva áll. |
| Vész, ha pihensz, ha éldelsz, veszteség; |
| És a nyugalmat vész követte még. |
1839.
