Fazekas Mihály: A megelégedés
Mértékzsinórom, sőt vezetőm, mikor
A nagyvilág tövisses útján |
És szövevénnyei közt nyomozlak. - |
A borzadásig telve-telék kegyes
Áhítozással s tisztelettel, |
A szeretet kimeríthetetlen |
Mindenttudó bölcs lelke belát egész
A titkokat fedő vesékig. |
Boldogok, akik ezen nagy Úrnak |
Csalóka fénnyét és megelégszenek,
Hahogy szelid erkölcsök által |
Jóra vezérlhetik a veszendőt. - |
A tisztelendő égi libériák
Alatt sok ördögök cselédit |
Kelle valóba előtalálnom. |
Hisz a ravaszság, a dühös üldözés,
A nagyravágyás és irígység |
Nem lakozik veled egy tanyába. |
Atyám, ne kísérts, sőt szabadíts meg a
Gonosz kezektől. A te fényes |
Képviselődhö' megyek keresni |
Feszes vitézek! fegyverek! és arany
Jármú cselédek! tán tirátok |
Bízta csudállatos őrizését. |
Amott az együgy; itt ez az úri fény. -
Sok a porig nyomattatott nép, |
Nem lehet addig az ő királlyok |
Az elgalázolt jó fiaidnak, és
Mutass palánkot a kevélynek |
S tiltsd meg az emberi vérszopókot: |
Rajtad tanuljuk, mert ki-ki űzheti
Közjóra célzó hivatalját |
Akkor egész az elégedésig. |
Hogy nem kereslek. Mert ki találja ki,
Mely'k láncokon vagy mely'k üregbe |
Mézeled a letapodt igaznak |
Másolhatatlan sors dühödése közt
Tisztán verő szivét tapintván |
Símogató kezed ott találja. |