Fazekas Mihály: Az érzékenységek énekben
Ő, akit szüntelen lelek s keresek. |
Testben jő lelkemnek őrző angyala, |
Ti is, minden érzéseim jertek, nézzetek, |
Bár lelkemnek nehéz, legyetek vakok. |
Óh, hogy testem nincsen rakva fülekkel, |
S mind együtt pengjetek édes hangjára. |
De ha róllad szót sem tesznek szép ajakai, |
Már úgy, óh szegény fül, légy te is siket. |
Boldogul letört ág, szép halálodat. |
S fűszeres lelkedet rá lehelletted, |
Szedted, drága jóvoltodat töltsd hát szivembe, |
Mert e jó illatot kincsem lehelte. |
Fülem, nem hallhattad, mégis csengettél, |
Mégis mi rébzés e', hogy felhevültél? |
Mert egy édes érzésemmel egekig érek. |
Szorítni találtam, s visszaszorítá. |
Már engem többé nem csalogathattok. |
Betöltém szivemnek fő kivánását. |
Aki még nem érezhetett angyali étek, |
Mennyei jó izlés! Forró csók valál. |
Hang, amely eremet mind megpengetted, |
Melyekhez még kellett egy bóldogítás, |
Ti érzésim kivánsági, mi a hijjatok? |
Életem rajtatok mennyekbe mégyen. |