Fazekas Mihály: CS. et F.
CS. et F.
Cs magába
Vagyok-é én? vagy nem? azt csak nem kérdhetem:
De hogy hol? s mi vagyok? és mimódon élek?
Csak álom vólt-é az? vagy pedig ez álom?
Semmi lettem? Óh, ez nem semmivé levés!
Mi nagy dicsősség ez, mely ragyog felettem?
Mert középpontjára érzem, hogy siettet
Tán ez az élet az, melyet míg álmodtam,
Hát ennek vólt olyan nehéz a fejtése?
Míg ama setétség völgyén raboskodik
Imé felhánytam az új és vén könyveket,
S ha visszaeszmélek, hogy ki-ki mit mondott:
Szegények! nem csuda. Sőt hogy is lehetne,
Érzi, hogy melegít, de azt nem gyanítja,
Neki azt hinni kell, s ha képtelenség is
Vóltam hát! Vagyok is! Érzek is, hanem ez
Vagyok! De mi leszek? itt fényt s dicsőséget
Egy édes vonszódás ehez ragaszkodtat,
Óh, vajjon mi róllam az egek végzése?
De ihol egy hozzám vonszódó fényt látok,
| Mert azzal magamat magam kinevetem. |
| Mi ez itt, s mi vólt az, amiről eszmélek? |
| Különös! magamat hogy fel nem találom! |
| Álomnak sok, sőt tán az álmom vólt kevés. |
| Melynek, úgy tetszik, hogy egy fényszála lettem, |
| A fő esméretre vonszó szent szeretet. |
| Ott a porban, legfőbb kérdésnek tartottam? |
| Isten! mely homályos a lélek nézése, |
| S a test kóldusbotja után vakoskodik. |
| Megkértem a világ imádta bölcseket, |
| Egyik nevetséget, a másik bolondot, |
| Hogy a vak a napról tisztán itélhetne? |
| Hogy az még őtet is megvilágosítja. |
| Előtte, mindegy, mert ragyog a nap mégis. |
| Elevenebb annál, amint a test érez. |
| Látok; amott távol homályt s setétséget. |
| Amattól egy tiszta érzés iszonyodtat. |
| Bezzeg még ez ám a kérdések kérdése. |
| A szent fények közt is vagynak tán barátok? |
F
Se boldog, aki aggodalmait szegény
Sírcímed alján hadd heverjen? óh Vitéz
Ne félj! Csupán az eltökélve kárt tevők
Szenvednek itt örökre tartó kínokat.
Zárják el őket e dicső világi fény
De a nemes lelkek, habár képzéseik
Hibások és idétlenek lehettek is,
Jövel tehát a gyáva test ezer hagymázitól
Lelkünk repüljön a világos esmeret
| Testével a porban hagyá. |
| Barátom, a világi gond. |
| S a jóra érzéketlenek |
| Ama setét ködoszlopok |
| Megszentelő súgáritól: |
| (Mint olykor-olykor a miénk) |
| Itt érik el nyúgalmakat. |
| És rabbilincsétől szabad |
| Szárnyén egész az Istenig! |
Cs
Dicső barátom! már te ez új világ
Engedj csak egyszer visszatekíntenem,
Hozzánk ragyognak (bármi szemérmesen
Jótéteményed lángja is, orvosi
Mind! Mind! barátim! mind köszönöm nevem
Nézd! síromat nézd! most koszorúzza fel
| Titkába fennyen jársz; de az én gyerek |
| Lelkem pehellyét még ama föld |
| Lanyha szerelme magáho' szívja. |
| Hadd nézzem, egy-két régi barátaim |
| És jó hazám mint tisztelik meg |
| Hólta után az igaz poétát. |
| Titkoljad) áldott orvosom! 1 a csupán |
| Hasznot leső nép közt szokatlan |
| Tetteid. - Égre lobog fel a te |
| Szerrel segitőm. 2 - Árva szülötteim |
| Jó atyja! 3 szíved érdemének |
| Tiszteletet tesz az égi tábor. |
| Díszére célzó fáradozástokat! |
| Fénytársam! óh, máris haladják |
| Ennyi sok áldozatok reményem. |
| Egy hív barátném 4 - Oszlop! Akármi légy |
| Bernárd hegyén a Nagy Vitéznek: |
| Nyert korszorúm gyönyörűbb tenállad. |
1 A kis doktor
2 Tzajninger
3 Kis Imre, akit 300 Rf.-ot offerált a munkái kiadására és a maga gondoskodását is. De a Lilla kijövén, az anyja a többit a maga költségén akarja folytatni.
4 Bod Jánosné
F
Érzettem én is, amit oly elmerülve érzel.
Gyerekkorunk csecséit. Megért időnkbe szint illy
Örömmel emlegettük. - Óh, mint örültem én is,
Mikor egy nemes barátom poromra tiszteletből
Leülteté az akászt. - De mit ér neked, Vitézem,
Egy gyenge rozmaringszál? Szentségtörő kezeknek
Zsákmánnya lesz az úgyis. - Szebb egy virágos akász.
Tovább is él ez annál.
Gyerekkorunk csecséit. Megért időnkbe szint illy
Örömmel emlegettük. - Óh, mint örültem én is,
Mikor egy nemes barátom poromra tiszteletből
Leülteté az akászt. - De mit ér neked, Vitézem,
Egy gyenge rozmaringszál? Szentségtörő kezeknek
Zsákmánnya lesz az úgyis. - Szebb egy virágos akász.
Tovább is él ez annál.
Cs
Nékem télbe is egy zöld koszorú fedi
Mert a cél csak az, ott hogy koszorú legyen.
A természet ugyan vátig erőlködött
| Békés homlokomat, bár ha letépi is |
| A rablásra szokott nép, |
| Mást függeszt oda kedvesem. |
| Ákászod se soká tarta, barátom, az |
| Nincs már: a barom ember |
| Kártékony keze törte le. |
| Sarjadztatni letört címedet; azt viszont |
| Bosszújára barátod |
| Védjének, lepocsíkolák. |
F
Örök valóság! engedelem legyen
Történetekben. - Szent seregek! kiket
Ne feddjetek meg. - Még csecsemőkori
Jövel, tekintsünk vissza, ez otthagyott
Gyengélkedő testvéreinek. Miként
Hogy e dicsőült élet eránt kevés
Megfoghatatlan. Nézd! Amaz életét
A víz fejülről árad alább. - Amott
Emitt! hervadt testet alázatos
Sírjára pompás jelt faragtak:
Reá az erkölcs mocskait. Ott, ahol
A halva fekvők nyúgodalma:
| Szent tisztaságú fényed elött nekem, |
| Hogy égi díszem ellenére |
| Részt veszek a nyomorúlt világi |
| A nagy dicsősség elragadott, örök |
| Esméretünk felséges útján |
| Ily alacson lebocsátkozásért |
| Lélek barátom! mennyei célra nyílt |
| Pályádat egy kevés időre |
| Hogy zavarásba hozom, bocsáss meg. |
| Kis bolyra. - Nézd, mint gyötri magát amaz: |
| Rakásra mit gyüjthetne. Másik |
| Mint akar a tetejekre mászni |
| Rugdossa széjjel némelyik a rakást. |
| Amaz hogy ás-vés. - Nézd, az álnok |
| Mint temeté el örökre társát. |
| Itélletek van, csak hihető; hanem |
| Hogy a kigyomláló halál is |
| Számba se jőhet előttök, a' már |
| Dühös kezekkel vette amannak el; |
| S már gőzölő testét megette: |
| Mert fejedelmei rákapatták. |
| A győzödelmes, hűlt tetemét megölt |
| Társának a vadakra bízta: |
| Mert fene tigrisek a vezéri. |
| Képpel letették atyjaihoz. Behányt |
| Úgy, de mit ér? szabadon bocsájtják |
| Szentségtörőktől díszteleníttetik |
| Nem csuda ám, ha pocsék az élő. |
Cs
Hagyd el, barátom! Jó, hogy azokra nincs
De nem mosolygasz? ott ama híveik
S szent borzadással tiszteli a derék
| A lelki rend is bízva: bizonnyal úgy |
| Barmoknak és kedves lovoknak |
| Lelke is itt legelészne köztünk. |
| Sírjára gonddal nyári virágtövet |
| Ültetgető jámbor seregre. |
| Ott, hol az ész nemes érezéssel |
| Lelkek leroskadt házait, és szelíd |
| Elmélkedésre serken a szív: |
| Mennyei tán az igazgatás ott? |
F
Boldog halandók, kiknek az ég kegyes
| És bölcs vezért ad. |
Cs
| Boldogok ám. |
F
| Jövel! |
Már nemesebb figyelemre szóllít.
