Fazekas Mihály: Néhai debreceni főbíró Domokos Lajos halálára
Néhai debreceni főbíró Domokos Lajos halálára
Horác hatalmas lelke! ki számtalan
Időkre nyúló életeket merél
Időkre nyúló életeket merél
| Igérni lantos verseidnek, |
| Vétkezem-é, ha nevedre vágyok? |
Nem, sőt ha mindjárt vétkezem is, merőn
Nyomodba lépek, már ihol a paizst,
Nyomodba lépek, már ihol a paizst,
| Miként te, szintúgy elvetettem, |
| Csak hogy igaz követőd lehessek. |
Te Lolliusnak címeres életét
Hosszúra nyújtád, én se szabok határt
Hosszúra nyújtád, én se szabok határt
| Rezegve zengő verseimnek, |
| Míg valahol magyarul beszélnek. |
S nem engedem meg, hogy Domokos nevét
Irígy feledség éjje borítsa be,
Irígy feledség éjje borítsa be,
| S ha érdemét kizengi Múzsám, |
| Gyenge, zokog, s kesereg kimúltán, |
Ne éljen önnön kénye szerint, kire
Hazája lelkét bírta, nem éle ő,
Hazája lelkét bírta, nem éle ő,
| Ne légyen egy ember magába, |
| Sok vala ő, sok is a mi híjjunk. |
Dicső halandó! mely keseregve néz
Az árva község, a közügy és ez a
Az árva község, a közügy és ez a
| Bajnoktalan vallás utánnad. |
| Mely sok ezernyiszer ásna még fel! |
Kicsinyhitűek! nemde nem így vala
Az atyja Márton hunytakor is, pedig
Az atyja Márton hunytakor is, pedig
| Láttátok ő képét fiában, |
| Mert hiszen a nagyok a nagyoktól |
Lésznek, ne szűnjön senki reményleni,
Engedd atyáink Istene, hadd legyen
Engedd atyáink Istene, hadd legyen
| Háládatos szívünk örökre |
| Oszlopa a Domokos neveknek. |
