Garay János: A ZARÁNDOK.
A ZARÁNDOK.
Ott volt Palaestinában
Mint bűnbánó barát;
Fejére hinte hamvat,
És ölte szőrcsuhát.
Mint bűnbánó barát;
Fejére hinte hamvat,
És ölte szőrcsuhát.
Sarúját elvetette,
Hogy merre tévelyeg,
A kő s útféli tüske
Talpát tépdezze meg.
Hogy merre tévelyeg,
A kő s útféli tüske
Talpát tépdezze meg.
Bőjtöt szabott magára,
És kínos szomjazást;
Magát bántatni hagyta,
De ő nem bánta mást.
És kínos szomjazást;
Magát bántatni hagyta,
De ő nem bánta mást.
Hosszú zarándok-útja
Imádkozásba mult,
Ah mégis lelke, mégis
Nyugodni nem tanult.
Imádkozásba mult,
Ah mégis lelke, mégis
Nyugodni nem tanult.
A Szentföldről Rómába
Ment új sanyar között,
A pápa szent székénél
Két térde megtörött.
Ment új sanyar között,
A pápa szent székénél
Két térde megtörött.
Sirván borúlt lábához:
«Oh mondd meg, szent atyám,
Nagy bűnömért bocsánat
Ha száll-e én reám?»
«Oh mondd meg, szent atyám,
Nagy bűnömért bocsánat
Ha száll-e én reám?»
S meggyónja borzalommal
És súgja nagy bünét...
A pápa összecsapta
Imára két kezét.
És súgja nagy bünét...
A pápa összecsapta
Imára két kezét.
A kegy sugára arczán
Haraggá változó,
És ajkin mint az égnek
Dörgése zeng a szó:
Haraggá változó,
És ajkin mint az égnek
Dörgése zeng a szó:
«Istennél a bocsánat!
S bűnért irgalmazás;
Csak egy, mit nem bocsát meg...
A hazaárulás!»
S bűnért irgalmazás;
Csak egy, mit nem bocsát meg...
A hazaárulás!»
