Garay János: HASZSZÁN.
HASZSZÁN.
Sötét az éj, nem alhatik
Álmatlanul már harmadik
,Föl, szennyes szolga, föl hamar!
Szél légy magad, lovad vihar;
| Budának ősz basája. |
| Éjfél virad reája. |
Szél légy magad, lovad vihar;
| A föld s az ég daczára |
| Hölgyet hozunk Budára.´ |
«Haszszán, Haszszán, az éj sötét,
Szé1 és vihar zúg szerteszét,
,Hadd zúgjon szél és förgeteg,
Vésztől a bajnok nem remeg,
| Homálya menni nem hagy; |
| Ló és lovásza megfagy.» |
Vésztől a bajnok nem remeg,
| Ma föld és ég daczára |
| Hölgyet hozunk Budára.´ |
«Haszszán, Haszszán a fúvatag
.Hóban, viharban sorvatag
,Hadd járjanak künn farkasok!
Gyorsabb futók a lovasok!
| Térdig megy a fenyéren, |
| Farkas jár éhen - ébren.» |
Gyorsabb futók a lovasok!
| Elő, elő a lóval, |
| A legsebesb futóval.´ |
S elő elő ment kettesen,
Mint szél és orkán dühösen,
Oh, mért van ember, hogy ha vad,
Mért dúl szivében indulat,
| Völgyeknek és hegyeknek, |
| Ha tengerárt kergetnek. |
Mért dúl szivében indulat,
| Ha tárgya vad tüzének |
| Boszú és düh levének. |
Vágy űzte Haszszánt s szerelem
Düh most és boszúgerjelem
Haszszánt, basát a lány felejt,
Egén borút korán se sejt;
| Szép Zolna udvarába; |
| Sarkalja hajlokába. |
Egén borút korán se sejt;
| Sejt egy gyönyörvilágot, |
| Szerelmet s boldogságot. |
Mint a szelíd éj csillaga,
Sovár pilláit éjszaka
Áll Zolna szép szemérmesen,
Hópatyolatban ékesen,
| A kék egek magzatja, |
| A föld felé lehajtja: |
Hópatyolatban ékesen,
| Fején a myrthus ága |
| Egyetlenegy virága. |
Előtte áll a vőlegény,
«Oh Zolna, Zolna, égi lény!
A nép gyülöng, az óra múl,
Az üdv közelb, közelb vonúl,
| Érzelme tengeréve: |
| Mi ér föl e cserével? |
Az üdv közelb, közelb vonúl,
| Csillagja szerelemnek |
| Lesz napja életemnek.» |
,Hősöm, szerelmem, - szól a lány -
Mint néz a nap egy oczeán
Tiéd szivem, tiéd kezem,
Tiéd a sírig, érezem;
| S felnéz a hős szemébe, |
| Hullámos örvényébe: |
Tiéd a sírig, érezem;
| S ha van siron túl élet, |
| Ott is csak érted éled.´ |
S a nép gyülöng, az óra múl,
Elől a vőfél tánczosúl,
Utána ifju és öreg,
Legvégre a pap s két gyerek;
| Ég már a nász gyertyája, |
| S a vig seregnek árja, |
Legvégre a pap s két gyerek;
| Szép Zolna mondhatatlan |
| Érzelmi harcz között van. |
De szállva villám-szárnyakon
S a láthatárra gyors lovon
A föld alatta megdobog,
Az ég ürébe szó robog:
| A vészt Haszszán haladja, |
| Kitűnik büszke hadja. |
Az ég ürébe szó robog:
| «A föld s az ég daczára |
| Hölgyet viszünk Budára!» |
Parányi szám a nászvendég,
De ihletéstül a pap ég
«Megállj, pogány, szent a mi szent!
Istenre kardodat ne fend!
| S az is fegyver hiában, |
| Oltára csarnokában: |
Istenre kardodat ne fend!
| Kelj a sikon csatára, |
| E ház az úr oltára!» |
,Áldott az úr, mond a török -,
De Allah-akbar mennydörög,
«Az isten egy, kiált a pap -
Miként az égen egy a nap,
| És szent az úr oltára, |
| S Mohammed a szolgája.´ |
Miként az égen egy a nap,
| Tenéked Allah néven, |
| A nagy Jehova nékem.» |
De vad kaczajjal a vitéz
A nászi nép esengve néz
A kántor orgonába kap,
A hangos ének égbe csap,
| Előbbre megy s előre! |
| Segitségért az égre; |
A hangos ének égbe csap,
| Jézus bor- és kenyérben, |
| Hallatszik zengzetében. |
Haszszán nem ért ily dolgokat,
Mint oly áhitva térdepel,
Szemében a szent megadás,
Arczán a lélekolvadás,
| Haszszán csak szép leányt lát, |
| Mint mondja szent imáját. |
Arczán a lélekolvadás,
| Szép ajka énekében |
| Jézus bor- és kenyérben. |
S ostyáját ím az áldozó
Megette a harangozó
S földig borúl mindannyi nép,
Földig borúl e Zolna szép,
| Magasra felmutatja, |
| Csengetve hírűl adja. |
Földig borúl e Zolna szép,
| S érzéstől elkapatván |
| Földig borúl le - Haszszán. |
«Haszszán, Haszszán, ébredj hamar!
Süvölt a szél, zúg a vihar,
«Haszszán, Haszszán, ha nem megyünk
Nagy Allah Játja, nem viszünk
| Szép Zolna elmegy, itt hagy! |
| Kün ló, lovásza megfagy. |
Nagy Allah Játja, nem viszünk
| Ma föld és ég daczára |
| Hölgyet magas Budára.» |
Haszszán, Haszszán! késő vagyon,
Szép Zolna, hangos-hosszasan
«A szent keresztre esküszem,
Csak hősömet szerethetem;
| Az innep éri végét, |
| Kiáltja esküvését: |
Csak hősömet szerethetem;
| Borúban és derűben |
| Ég érte láng e szűben. |
S a szent keresztre esküszem,
Ki elszakaszsza őt tülem - -»
Nem dúlja fel Haszszán eged,
Te jó, te szent vagy, - ám fejed
| Nincs e világon ozmán, |
| ,Megállj, - kiá1t föl Haszszán - |
Te jó, te szent vagy, - ám fejed
| Fiú, az átok érje, |
| Ha nem leszesz hű férje!´ |
Szólott, s lovára kanyarúl
Egy nagy könyűje földre hull,
S elő, elő a büszke mén,
A diadalmi hőssel mén,
| Nyugodt kebellel Haszszán, |
| Öröm sugárzik arczán, |
A diadalmi hőssel mén,
| Utána szél zugása |
| A szolga nyargalása. |
