Garay János: ŐZIKE.
ŐZIKE.
Volt énnekem egykor egy őzikém,
Még most is örűlök a mint felém
| Legelve találtam az éren; |
| Simúla szegényke szelíden. |
Ő volt örömöm nekem egyedül,
És síma nyakára szerelmemül
| Csak ő maga kedves előttem, |
| Egy kék szalagot kötöttem. |
Mezőre legelni kivittem őt,
S az ér is örült, ha ivá vizét,
| Itatni kivittem az érre, |
| A rét csalogatta füvére. |
,Halld, ifjú, birtokos úr vagyok!'
«Nem, kincses ur, arra nem áhitok:
| S kincsével az úr kinálgat. |
| Kincs nékem e kellemes állat.» |
Drágán aranyozva, de gőggel is,
,Halld, pénzt is adok, fiu, földet is!'
| A czifra királyfi belépett: |
| «Hagyd nékem az őzfit, a szépet.» |
Utána kökényszemü lány jöve,
,Mily kellemes állat ez őzike!'
| Vigadni, mulatni az érre, |
| S leszögzi szemét a mezőre. |
«Vidd, angyal, oh vidd el az őzikét;
S a lány oda nyújtja piczin kezét:
| Nem kérve is a te sajátod!» |
| ,Örökre, örökre barátod!' |
