Garay János: UNIO.
UNIO.
| Kimondatott, kimondatott végtére, |
Egygyé lőn a magyar hazával Erdély,
Kimondatott a szent szó: unio!
Oh ne szakadj meg szív e pillanatban,
Midőn magyar s magyar közt kapcsolat van!
| Mióta a világteremtő «légyen»-t |
Nem monda senki e földön nagyobb szót,
Mint ők, kik e szent szót elharsogák;
Megszűletett e föld a «légyen» szóra,
Testvérré forrt, egygyé az «unióra.»
| Magunk valánk a nagy kerek világon |
| Két árva, idegenek közepett; |
Mi a világtengerben kis sziget;
Láttuk szünetlen egymást és epedtünk,
De karjainkkal egymást el nem értük!
| Ölelve tartjuk végre mostan egymást, |
Nem puszta vágy többé, nem kétes álom,
Hogy ujra egymásé s egygyé leszünk.
Kitelt a türés s távollét határa,
Egyek vagyunk, egy test s vér valahára!
| Mint esküvője szent pillanatában |
Állunk egymással boldog ölelésben
Két honnak egygyé lett oltárkövén;
Mint két kebelnek egy sziv dobbanása,
Magyarhon s Erdély egybeolvadása.
| Dobogj, dobogj szív, hangos dobogásod |
Lobogj, lobogj testvériségnek lángja,
Sugárod a szabadság hajnala!
Isten van e lángoknak szikrájában,
Mint volt Horéb hegyén a csipkelángban.
| Te vagy e lángban, te vagy e jelekben, |
Ki ezredéven át megvédted e hont
A vésznek és ármánynak ellene!
Megismerünk, mert kebelünkben érzünk,
Mert benned volt, van és leszen reményünk!
| Légy üdvözölve ujjászületésünk |
Magyarország s Erdély egyesülése,
Légy üdvözölt, váltságunk, Unio!
Lefolyt az átok, egy lett Árpád népe...
Hol az erő, mely ujra ketté tépje?
