Garay János: ÜTÖTT AZ ÓRA.
ÜTÖTT AZ ÓRA.
| Ütött az óra; Kárpátok tetőit, |
Szomjazzák Kúnság és Bánát kalászait,
Ménes s Tokajnak szőlőhegyeit;
Szomjazzák a magyarnak szép honát,
Egy ezredéve ősi birtokát.
| Téged kivánnak Árpád szent hazája, |
Melyet vérökkel szerzettek apáink,
A hív utód vérével öntözött;
Melyben apáink sirja hamvadoz,
Hol gyermekink bölcsője ringadoz.
| Téged kivánnak gazdag aranyoddal, |
Vad szenvedélylyel köszörűlik a tőrt,
Uszitják egymást ellenink reánk;
Sem kevesebb, sem több, a mit akarnak:
Mint vég- és irtóharczot a magyarnak.
| Fel, fel magyar nép, ősi szép hazádért, |
Kelhetsz-e szebbért, víhatsz-e nagyobbért,
Mint mikor értök ontasz hősi vért?
Fel, fel magyar nép, boszuló csatára!
Hazád, szabadságod lesz harczod ára!
| Koczkán hazád, koczkán a szent szabadság! |
Van-e mid, a mit föl ne áldozz értök?
Hazádé, vagy a vészé mindened?
Le ujjaidról mátkagyűrüdet,
Az ország abból harczi pénzt veret!
| Le köntösödről az aranyt, a gyöngyöt, |
Ezüst, arany helyett kemény aczélból
És vasból kardot, fegyvert verjenek,
Miért aranylánczon zsebedben óra?
Veszélyben szív az óra mutatója!
| Gazdag, szegény, öregje, ifja indul, |
A nő menyasszony-köntöséből varrja
S kitűzi a buzdító lobogót;
Ágyúvá lészen a torony harangja
Előbb, mint a hon temetését kongja.
| És mindnyájunkért és mindnyájan egyért! |
Halál az árulásnak s szolgaságnak!
Neked, szabadság, szent oltárod áll!
Körötted élet és halálra készen
Az áldozó Árpádnak népe lészen!
| Ti akarátok, hogy csatára keljen, |
Reszkessetek, mert harcza szörnyü lészen,
Az igaz ügy szent diadalt arat!
És mint a phönix hamvadó porából,
Kelend ki a magyarnak népe e csatából.
