Gyulai Pál: AZ ERDEI LAK.
Egy kis lakban tanyázom én;
Mohos sziklák, erdők védik,
Bár lakhatnám itt mindétig!
Erdőn csak a vadgalamb búg,
Reggel ébreszt, este ringat,
Világ zaja ide nem hat.
Kifáradtam már egészen,
Ugy szeretnék megpihenni,
Egyedűl magamé lenni.
Lassanként begyógyulnának,
Derülnék a napsugárral,
Dallanék vidám madárral.
Alig jöttem s már itt hagylak!
Sors ellen küzdök hiába,
Mennem kell világ zajába.