Gyulai Pál: TISZA-VIDÉKI DALOK
TISZA-VIDÉKI DALOK
I.
Zúg a patak, mind azt zúgja:
Aki szeret, sok a búja;
Zeng a madár, mind azt zengi:
Nem szeret úgy, mint én, senki.
Zúg a patak, mind azt zúgja:
Aki szeret, sok a búja;
Zeng a madár, mind azt zengi:
Nem szeret úgy, mint én, senki.
Hallgat patak, hallgat madár,
Ha az idő majd őszre jár;
Mikor jő el az én telem?
Meddig üld még a szerelem?
Ha az idő majd őszre jár;
Mikor jő el az én telem?
Meddig üld még a szerelem?
II.
Zöld fű között nyilik már az ibolya:
Kék szemedet látom-e még vagy soha?
Ha nem látom, csak tél nekem e világ,
Hervadjon el erdőn, mezőn a virág!
Zöld fű között nyilik már az ibolya:
Kék szemedet látom-e még vagy soha?
Ha nem látom, csak tél nekem e világ,
Hervadjon el erdőn, mezőn a virág!
Száll a madár kelet felé sebesen:
Ha szállhatnék én is hozzád, kedvesem,
Megzörrentném szárnyammal az ablakod',
Tudom, mindjárt kitalálnád, ki van ott.
Ha szállhatnék én is hozzád, kedvesem,
Megzörrentném szárnyammal az ablakod',
Tudom, mindjárt kitalálnád, ki van ott.
Ereszkedik le a felhő, feketén:
Épen olyan bús-haragos, milyen én;
De nekem csak könnyem van, nincs villámom,
Tehetetlen bolyongok a világon
Épen olyan bús-haragos, milyen én;
De nekem csak könnyem van, nincs villámom,
Tehetetlen bolyongok a világon
III.
«Tudod-e mit, szép leány?
Szeress engem' igazán!»
«Ha akarnám sem lehet,
Mert a szivem mást szeret.»
«Tudod-e mit, szép leány?
Szeress engem' igazán!»
«Ha akarnám sem lehet,
Mert a szivem mást szeret.»
«Ej dehogy nem, légy enyém,
Drága gyűrüt adok én.»
«Amit küldöz kedvesem,
A virág drágább nekem.»
Drága gyűrüt adok én.»
«Amit küldöz kedvesem,
A virág drágább nekem.»
«Sok földem, dús palotám,
Oda viszlek, szép leány.
Selyem párna, selyem ágy,
S minden, mire szíved vágya.»
Oda viszlek, szép leány.
Selyem párna, selyem ágy,
S minden, mire szíved vágya.»
«Mit ér a gazdag, ha vén,
Csak ifjamra vágyom én,
Vele inkább kősziklán,
Mint veled selyem párnán.»
Csak ifjamra vágyom én,
Vele inkább kősziklán,
Mint veled selyem párnán.»
IV.
Kakuk madár, mondd meg, kérlek:
Mikor halok, meddig élek?
Hány hónapot, hány esztendőt?
Sokat, vagy csak egyet-kettőt?
Kakuk madár, mondd meg, kérlek:
Mikor halok, meddig élek?
Hány hónapot, hány esztendőt?
Sokat, vagy csak egyet-kettőt?
Sok év miatt nincs búra ok,
Szenvedtem már bút, ami sok,
Egy vagy két év sem lesz nagy baj,
Úgy sem hangzik utánam jaj.
Szenvedtem már bút, ami sok,
Egy vagy két év sem lesz nagy baj,
Úgy sem hangzik utánam jaj.
V.
A szeretőm vár reám,
Indúljunk hát szaporán,
Itt a nyereg, siessünk,
Édes-kedves paripám!
A szeretőm vár reám,
Indúljunk hát szaporán,
Itt a nyereg, siessünk,
Édes-kedves paripám!
Rút az idő, szél havaz,
Életemnek képe az,
De csak tűrjünk, jó lovam,
Tél után jő a tavasz.
Életemnek képe az,
De csak tűrjünk, jó lovam,
Tél után jő a tavasz.
Fáradsz, szenvedsz ez útban,
Mit csináljunk, ha úgy van!
Szenvedünk még többet is,
Én másért, te miattam.
Mit csináljunk, ha úgy van!
Szenvedünk még többet is,
Én másért, te miattam.
VI.
Ifju legény, ifju leány,
Szerették egymást igazán,
De kőszívü a lyány atyja,
Szegény leányt máshoz adja.
Ifju legény, ifju leány,
Szerették egymást igazán,
De kőszívü a lyány atyja,
Szegény leányt máshoz adja.
«Látlak-e még, vagy soha sem?
Isten hozzád, hív kedvesem!»
Mond a leány könnyes szemmel,
Édes-fájó szerelemmel.
Isten hozzád, hív kedvesem!»
Mond a leány könnyes szemmel,
Édes-fájó szerelemmel.
«Nem esküszöm, de tudom azt,
Tőled semmi el nem szakaszt.»
Mond a legény s utoljára
Csókot nyom a lyány ajkára.
Tőled semmi el nem szakaszt.»
Mond a legény s utoljára
Csókot nyom a lyány ajkára.
Falu-hosszat nagy vigalom,
Kezdődik a lakodalom,
De menyasszonyt senki se' lát,
A Tiszába ölte magát.
Kezdődik a lakodalom,
De menyasszonyt senki se' lát,
A Tiszába ölte magát.
Tenger nép a Tisza partján,
Kendő lobog ott a fűzfán,
A lyány titkos jegykendője,
Rá ismer a szeretője.
Kendő lobog ott a fűzfán,
A lyány titkos jegykendője,
Rá ismer a szeretője.
«Nem esküdtem, de tudom azt,
Tőle semmi el nem szakaszt»
Kiált s a hab közé rohan,
Csobban a víz és oda van.
Tőle semmi el nem szakaszt»
Kiált s a hab közé rohan,
Csobban a víz és oda van.
Szeles, hives az éjtszaka,
Háborogva folt' a Tisza;
Hull a fűzfa-, nyirfalevél,
Összesodri mindet a szél.
Háborogva folt' a Tisza;
Hull a fűzfa-, nyirfalevél,
Összesodri mindet a szél.
1890
