József Attila: Aron Cotrus Magányos fa
Aron Cotrus
Magányos fa
Magányos fa
Bejártam a világot és óriás fát láttam egykoron.
A végtelen fönnsík vad viharát
s átkos fagyát legyűrte egymaga...
A végtelen fönnsík vad viharát
s átkos fagyát legyűrte egymaga...
Törzsében ifjúi nedv bugyogott...
Egészsége rendkívüli, - hogy látásra szinte beteg...
Árnya körén csupa törpebokor ha sarjadozott...
Ugy látszott, a kiszítt, kimerült sík
sohasem tudta jóllaktatni,
mint kevély bojárt éhesen kínlódó rabjai...
Egészsége rendkívüli, - hogy látásra szinte beteg...
Árnya körén csupa törpebokor ha sarjadozott...
Ugy látszott, a kiszítt, kimerült sík
sohasem tudta jóllaktatni,
mint kevély bojárt éhesen kínlódó rabjai...
Rendületlenül és egyedül
nőtt zsarnokul, a végtelent vigyázta...
Az utasok árnyában megpihentek...
S erőre kapva keltek útra, hogy legyűrjék az életet...
nőtt zsarnokul, a végtelent vigyázta...
Az utasok árnyában megpihentek...
S erőre kapva keltek útra, hogy legyűrjék az életet...
Árnyában egy pillanatra megpihentem én is
utravaló vágyaimmal, tegzemben a lázadással.
S e pillanat
megedzett, mint a terméketlen álmok évei
s éreztem, újra úr vagyok magam felett,
mint határtalan fönnsíkján az óriás fa, komor egek alatt.
utravaló vágyaimmal, tegzemben a lázadással.
S e pillanat
megedzett, mint a terméketlen álmok évei
s éreztem, újra úr vagyok magam felett,
mint határtalan fönnsíkján az óriás fa, komor egek alatt.
