József Attila: George Cosbuc Földet adj!
George Cosbuc
Földet adj!
Földet adj!
Éhen, pőrén, födéltelen,
hordom a terhet, mit kivánsz,
leköptél, vertél s ugyse bánsz,
Szélhozta, jöttment őr, ki vagy,
bár szerződj pokollal, fogadj,
hogy legyünk örökös kutyád,
hordjuk a terhet, kínt tovább,
visszük a hámot, az igát:
hordom a terhet, mit kivánsz,
leköptél, vertél s ugyse bánsz,
| mint kutyáddal, velem. |
bár szerződj pokollal, fogadj,
hogy legyünk örökös kutyád,
hordjuk a terhet, kínt tovább,
visszük a hámot, az igát:
| csak földet adj! |
Ha máléhéjat látsz, kezed
elkapja rögtön, háborút
csinálsz és viszed a fiút,
Szidod, mi nekünk szent, mi nagy,
könyörtelen, sehitü vagy!
Éh-uton hull el gyermekünk
s mi ugy szánjuk, hogy gebbedünk -
de könnyen vesszük, nevetünk,
elkapja rögtön, háborút
csinálsz és viszed a fiút,
| elveszed lányaink. |
könyörtelen, sehitü vagy!
Éh-uton hull el gyermekünk
s mi ugy szánjuk, hogy gebbedünk -
de könnyen vesszük, nevetünk,
| csak földet adj! |
ha van temetőnk, odalesz,
fölszántod s mirajtunk ah ám
s a csont falánk ekéd nyomán
fölszántod s mirajtunk ah ám
s a csont falánk ekéd nyomán
| kifordul, vétek ez! |
A csont a csontunkból való:
mi bánod! Fedelünk alól
kidobtál, kint a fagy harap,
s most kidobod a holtakat -
holtakat engesztelni, óh
mi bánod! Fedelünk alól
kidobtál, kint a fagy harap,
s most kidobod a holtakat -
holtakat engesztelni, óh
| hát földet adj! |
Tünődünk mi is, mi magunk,
csontjaink helyén lesznek-e,
minket is csuffá tesznek-e,
Majd kedves, árva jön, sirat
s nem tudja, melyik sánc alatt
vannak megásva gödreink,
mert földünk egy sirhelynyi sincs
és keresztények vagyunk mind!
csontjaink helyén lesznek-e,
minket is csuffá tesznek-e,
| urak, ha meghalunk. |
s nem tudja, melyik sánc alatt
vannak megásva gödreink,
mert földünk egy sirhelynyi sincs
és keresztények vagyunk mind!
| Hát földet adj! |
Időnk fohászra sincs elég,
hisz minden időnk tietek,
s ti könnyen elfeleditek,
Megfogadtad, hogy kitagadj
jogunkból s szólni - azt se hagyj:
megbotozol, ha mukkanunk
bilincsbe versz, ha moccanunk
s ólom, ha nyűtten koccanunk,
hisz minden időnk tietek,
s ti könnyen elfeleditek,
| hogy lelkünk volna még! |
jogunkból s szólni - azt se hagyj:
megbotozol, ha mukkanunk
bilincsbe versz, ha moccanunk
s ólom, ha nyűtten koccanunk,
| hogy földet adj! |
Ide ti mit temettetek?
Buzát? Mi ősöket, atyánk,
bátyánk, öcsénk, hugunk, anyánk' -
Ez a föld drága, szent darab,
bölcsőnk, sírunk volt, az marad,
vérünkön védtük meg mi mind
s a vér az úgy áztatta, mint
a mi kiontott könnyeink, -
Buzát? Mi ősöket, atyánk,
bátyánk, öcsénk, hugunk, anyánk' -
| Félre, idegenek! |
bölcsőnk, sírunk volt, az marad,
vérünkön védtük meg mi mind
s a vér az úgy áztatta, mint
a mi kiontott könnyeink, -
| hogy földet adj! |
Nincs módunk s erőnk nem marad
örökös koldus létre, mert
ugy vernek, ahogy a bot hevert
Ne kivánja az ég, a nagy
hogy végül vért s ne földet adj!
Ha inség lázit s nem lehet
türnünk, mi sem véd, legyetek
bár Krisztusok, feküdjetek
örökös koldus létre, mert
ugy vernek, ahogy a bot hevert
| uton szedett urak! |
hogy végül vért s ne földet adj!
Ha inség lázit s nem lehet
türnünk, mi sem véd, legyetek
bár Krisztusok, feküdjetek
| bár föld alatt! |
