József Attila: Ion Vinea Tél
Ion Vinea
Tél
Tél
Orosz falu Besszarábiában,
kezdettől a hóbuckák közt elfeledten állsz;
a tél fehér kastélyokat épít
szorongó viskóid mellé,
mikor a zord szélviharok nekiesnek
szántani a tépett mezőkön.
kezdettől a hóbuckák közt elfeledten állsz;
a tél fehér kastélyokat épít
szorongó viskóid mellé,
mikor a zord szélviharok nekiesnek
szántani a tépett mezőkön.
A muzsikusok száraz galyakkal, vesszőkkel
bandukolnak,
szakállukba sószálakat hintett a fagy;
ide régóta semmi hír nem érkezett;
gyermekeiket a nők
a szerzeteshez viszik, ki beteget gyógyít
s ezüstfát és szénfát hasít
tíz versztnyire a kolostorban.
bandukolnak,
szakállukba sószálakat hintett a fagy;
ide régóta semmi hír nem érkezett;
gyermekeiket a nők
a szerzeteshez viszik, ki beteget gyógyít
s ezüstfát és szénfát hasít
tíz versztnyire a kolostorban.
Imádkozik itt az egész világ.
Éjjel alázatosan égnek a csillagok
a gerendák alatt füstölgő mécsesek mellett
s a megfeketedett szentképek mellett,
amikor az állatok közt elaludtak már az emberek.
a gerendák alatt füstölgő mécsesek mellett
s a megfeketedett szentképek mellett,
amikor az állatok közt elaludtak már az emberek.
S a farkasok nyínnak a szteppék hallgatásában,
falu, amelyben csodák késnek
s a nyiratlan fürtü részegek
hirdetnek néked új Üdvözítőt.
falu, amelyben csodák késnek
s a nyiratlan fürtü részegek
hirdetnek néked új Üdvözítőt.
Imádkozik itt az egész világ.
