József Attila: [MEDÁLIÁK]
lyukas nadrágom kézzel takarom
a varázsló ríva öleli át
megkövitett tarka malacát, -
csöngess a csöngés tompa tóra hull
jéglapba fagyva tejfehér virág
elvált levélen lebeg a világ - -
fábul faragott istenen ülök
zöld csillag a tejen tünj elő
meghalok s mázsás szakállam kinő, -
számmal az égen szörnyűt mordulok
egyetlen vadkan szabad és hideg
megtiprom emberi isteneiket - -
fekete frakkban guggolva kinéz,
mert sorsa nézni, hogy mi boldogan
az örök fényben állok egymagam, -
befut a rózsa, amint rothadok,
pihévé nőnek hűvös kócsagok
és őszi esték melege leszek,
hogy mosolyogjanak az öregek.
nem is lesz hervadó liliomom
nincs gépfegyverem kövem vagy nyilam
ölni szeretnék mint mindannyian - -
a lélek vén teknőc hátán lebeg
négy fillérem van mindenem kopott
ne nevessetek ki asszonyok.
pihévé nőnek hűvös kócsagok
s hogy mosolyogjanak az öregek,
én őszi esték melege leszek.
zörget a búza: magvát kiveti,
rámnéz a hangya, mely tavon remeg.
S a sírók sóhajtotta fellegek,
a zengve leinduló csillagok
körülkóvályogják a fejem.
Világizzása hőmérsékletem.
boronaként a vetésen vonódj -
az ég fölött, mint lenn a fellegek,
egy simogatás gazdátlan lebeg.
csak munkásszemben a hajnali ég
e hűvös varázst, amely szeliden
szakállamon majd egykor megpihen.
szebb, jobb halászok vizébe fulok,
kik együtt húzzák a bővebb halat,
hajladozván a csengések alatt.