József Attila: VAGYOK, KINEK KELL, LEGYEN KEDVE!
VAGYOK, KINEK KELL, LEGYEN KEDVE!
Kazánt súroltam, űztem varjat,
elnyúltam rothadt szalmazsákon,
bíró elitélt, hülye csúfolt,
pincéből tódult ragyogásom,
csókoltam lányt, aki dalolva
ropogós cipót sütött másnak,
de sok szép este elcsüggedtem,
hogy új dühvel ébredjek másnap;
volt alázatom, szebb és fentebb,
gőgösebb mint amazok gőgje,
kik roszszagú multtal hivalgva
csendőrt küldnek tiszta jövőre;
kényszerű csönd hogy legnagyobb volt,
szivembe rúgtam - ordítson már.
Ma sem hagy az én szabad lelkem
feledtető s tán szebb daloknál;
kínáltak pénzt nagy sok bosszúmért,
pap mondta: Fiam, szállj az úrhoz -
s tudtam, ki üres kézzel tér meg,
láthatatlan bús revolvert hoz;
villogó szívű, győzni bíró
vagyok, kinek kell, legyen kedve
igazat tenni, áldást mondni
ím, e szigorú emlékekre.
De emlékhez mi közöm nékem?
Rongy ceruzámat inkább leteszem:
Verettetvén a szerszám élit
földjeinkben az idő érik
zajtalanul és félelmesen.
elnyúltam rothadt szalmazsákon,
bíró elitélt, hülye csúfolt,
pincéből tódult ragyogásom,
csókoltam lányt, aki dalolva
ropogós cipót sütött másnak,
de sok szép este elcsüggedtem,
hogy új dühvel ébredjek másnap;
volt alázatom, szebb és fentebb,
gőgösebb mint amazok gőgje,
kik roszszagú multtal hivalgva
csendőrt küldnek tiszta jövőre;
kényszerű csönd hogy legnagyobb volt,
szivembe rúgtam - ordítson már.
Ma sem hagy az én szabad lelkem
feledtető s tán szebb daloknál;
kínáltak pénzt nagy sok bosszúmért,
pap mondta: Fiam, szállj az úrhoz -
s tudtam, ki üres kézzel tér meg,
láthatatlan bús revolvert hoz;
villogó szívű, győzni bíró
vagyok, kinek kell, legyen kedve
igazat tenni, áldást mondni
ím, e szigorú emlékekre.
De emlékhez mi közöm nékem?
Rongy ceruzámat inkább leteszem:
Verettetvén a szerszám élit
földjeinkben az idő érik
zajtalanul és félelmesen.
Változata a Végül.
