József Attila: AZ ÖRÖK ELMULÁS
A fákon árnyak nőnek este,
A félhomály is nyöszörög.
(A zsíros földbe rothadunk)
S ki egykor óhajunkat leste
Már könnyező szem, búcsut intett.
Mi mindent, mindent elhagyunk
A szó, kisértés, dölyf s a vér
És visszasírjuk könnyeinket,
És csak hiába, nem jő vissza,
De jön helyette téli Dér,
Már aztán csendesek vagyunk -
A téli álom dermedt, tiszta,
Virágot hullat el a bodza
S majd egy csomóba rothadunk.
A vágyam még ma dübörög
És holnap vesztemet okozza.
A hernyó hull és a madár is
S az évszázad föl nem hörög.