József Attila: IGAZ, ŐSZINTE BÚCSÚ
Menykövek cívódtak fölöttem.
A szép leánynak szóltam pár szót.
Én soha semmit meg nem bántam.
Mellyel a világ szűken hódolt.
S panasz se kell, azt adja másnak!
Hát szennyes néha még az ég is!
S láttam, mit ér az emberélet.
Én elmegyek, ha kedvem tartja.
Ó, kínban gyönyörködő testvér!