József Attila: MIKOR AZ UCCÁN ÁTMENT A KEDVES
galambok ültek a verebekhez.
édes bokája derengve fénylett.
egy kis fiúcska utána bámult.
s kedvükre nézték, csodálták vígan.
hogy ő a szívem gyökere-ága.
óh hogy aggódtam - elveszik tőlem!
letörte ott az irígy virágszált.
karcsú szél hajlott utána hűsen!