József Attila: AZ ÉDESANYJÁNAK
széllé kellene kerekednem,
ablakról ablakra szétfutni
s függönyötökben elaludni.
balkezed télesti derengés.
Örülök néked ködön át is,
ledobnék érted pacsirtát is.
hányszor törültem zsákdarabbal!
és nyálkás kosarakkal jártam.
Engedd, hogy fátokat fölvágjam.
hulló hajamat erősitsd meg,
szülőcském, fillérem aranyja,
mennyezetemnek édesanyja.
csurgóra húzott rossz kalapban
nem fogok bolyongni már többé,
űlök és mosolygok örökké.