József Attila: TÓSZUNNYADÓ
elülő végtelenséggel
óvja szerelmem, ki adta
s tenyerével megnyugtatta.
karddá nőtt bicskám elejtem -
sáppadsz, kiáltó virággal,
és ő dereng, csendes ággal.
Szava: nem értem, de zengés.
Nagyon szerethet már engem,
megtűr téged is szivemben.