József Attila: ZUZMARA
s most hüvelyében rohadt borsó.
Fekete szemei peregnek,
hulló könnyemmel keverednek.
széltörte, fehér hajlongásom!
Koppanó hátam iramlása!
Csonka szerelmem forradása!
éhen halottak fagyossága!
Hunyor nélküli nyugalommal!
Tettembe vetett bizalommal!
bútoraim az égi fények,
körmeim egyre keményebbek,
de a rózsái fehérebbek.