József Attila: KISPOLGÁR
révedtél mereven.
S csak mormolgattad ülvén:
az ott a szerelem.
dünnyögtél tétován.
Tűnődtél, mért hagy el
a jómódú leány.
gyűrte össze a szád.
S nem tudtad, hogy a fajt
megosztja a világ.
s nyúlt ujjú élvezet
igazít utunkra.
Tied hová vezet?...
hájas homály dereng.
Hüllők hona. Megállj!
A víz tompán mereng.
e puszta szélinél
s széjjelkapkod a sors,
mint a füstöt a szél.