József Attila: ÉN NEM TUDTAM
a bűnről szóló tanitást. Utána
nevettem is - mily ostoba beszéd!
Bűnről fecseg, ki cselekedni gyáva!
barlangja szivem. Azt hittem, mamája
ringatja úgy elalvó gyermekét,
ahogy dobogva álmait kinálja.
nagy fényében az eredendő gazság
szivemben, mint ravatal, feketül.
bár lennétek ily bűnösök mindnyájan,
hogy ne maradjak egész egyedül.