Juhász Gyula: Epitáfium
Szent semmiség, mér nem maradtam én még,
Terülne rám jövendők szemfedője,
A szivárványszínt foganó fehérség.
Hazug igék és csontosöklű tettek,
Nem érzeném száz titkos gyászú órán,
Hogy most temetnek, engemet temetnek.
Sóvárgom olykor, nagy pillanatokban
Csillaghideg szerelmű asszonyoknak,
Kiknek szíve szívemmel összedobban.
Beteg fogantatással jön világra,
Bénává, bússá, borússá fakítja
Múltamnak árnya, kísértetes árnya.