Juhász Gyula: Fidiász a népnek...
Örökös árnya föd és testtelen magány.
Lomhán szállong tova nagy, néma éjszakán,
Míg künn szobraimon új nap szerelme ég.
Karom meddőn lendül a szürkeségbe föl,
Rá a rozsdás bilincs vasnevetésbe tör.
Oda márvány, élet, teremtés, szerelem!
Melyre ráragyogott az istenek ege,
Az olimposzi fő derűsen él tovább.
Rá visszamosolyog gyönyörűségesen
S bámulja művemen kupolás homlokát!