Juhász Gyula: Mátyás király
A karvaly orrt, a dactól görbe ajkat,
Mely gúnyt nyilazva sújt, bár csukva hallgat,
Nézd a szemét, mely fényes és setét!
Királyi holló, mely nyugatra tart,
Mely fölgyújtja a bús magyar avart,
Mely a jövendőt lángolón akarja!
Plutárkot érti és Cézárt csodálja
És elmereng olasz kéz remekén.
Míg írt keres az árva pór bajára,
Érezi, hogy mily magányos szegény!