Juhász Gyula: Új szonettek
Szállnak, csak szállnak tétova napok,
Kopnak, kopnak az óramutatók,
Szürkül az alkony és szürkül a hajnal.
Elhantolt idők, elhagyott terek!
A homokóra lomhán csak pereg
S örök homok vár lenn a rosszra, jóra!
Szivárványos lesz ege a múlásnak,
Hallik a mindenség melódiája...
Belát egy üdvösséges pillanatra
A végtelenség büszke távlatába.
Agyunkba markol és mi futni tudnánk,
De megkövült kín szörnyű árnya hull ránk
S fölöttünk csattog keselyűd, vad Élet!
S villámos fénnyel a jövőbe lát
S dermedt bánattal, sírva néz reád
Ó éj, ki szemed rémülten lehunytad!
Futunk. Megállunk. Várjuk a csodát,
Hogy meggyógyít a Tavasz és az Élet,
Ügetnénk egyre, por lep és nap éget
S ama napon megállunk ama parton!