Juhász Gyula: Fátum
Ő fáradt, nagy szemével, révedezve
A nap utolsó csókjait kereste
Az alkonyattól rőtes nyugaton.
Hűs esti szél kezdett már lengeni
És hirtelen egy delejes igézet
Fogott el s könnybe vesztek szemeim.
De megéreztem, hogy fia vagyok
És éreztem, bennem mint támadoznak
Az örökölt, a szunnyadt bánatok.
Magamban ülök már a zöld padon
És itt kísért majd az a régi bánat,
Az én új fátumom!