Juhász Gyula: Florica
Florica
Tiszafejéregyháza. Kis falu.
Oláhok fészke. És a közepén
Zsupfödte házban egy szép lány, szegény,
Meghalt az éjjel. Minden szomoru.
Oláhok fészke. És a közepén
Zsupfödte házban egy szép lány, szegény,
Meghalt az éjjel. Minden szomoru.
Megyek a házak szűk sikátorán,
Kocák hevernek minden útfelen.
Szokatlan vagyok én, az idegen.
A sok gyerek ámulva néz reám.
Kocák hevernek minden útfelen.
Szokatlan vagyok én, az idegen.
A sok gyerek ámulva néz reám.
Szép szál legény áll künn a ház előtt,
Hol Florica, szép Florica halott.
Nem láttam én még íly mély bánatot,
Íly hangtalant, egykedvűt és merőt.
Hol Florica, szép Florica halott.
Nem láttam én még íly mély bánatot,
Íly hangtalant, egykedvűt és merőt.
Rám néz fáradt szemével a legény,
Félős részvéttel visszanézek én.
Nem szólhatok. A nyelvünk idegen,
De ez a mély bánat rokon velem.
Félős részvéttel visszanézek én.
Nem szólhatok. A nyelvünk idegen,
De ez a mély bánat rokon velem.
Egy könnye tör rőt szempilláira,
De én megértem mit mond: Florica!
De én megértem mit mond: Florica!
