Juhász Gyula: Hamlet
Ó, de nem enyémek a nagy lángolások.
Enyém a sejtelmes alkonyodás,
De napom delelőre sohse hágott.
Mint tiszavirágot a tavasz árja
S ha elvetem szűz álmaimat,
Lelkemet kétségek szürkesége várja.
Ahol a golyhók nászutakra járnak
És tort ülök a halott álmokon
S dalokkal űzöm el az éjszakámat.
És én római daccal a sírba térek
S csak éjjel járok föl - valahol, valahol -
Mint kósza dal, mint bús álomkisértet!