Juhász Gyula: Jönnek-e még?
Bámultak szemeim, e nagyok és e mélyek
S az élet, e csoda, előttem oly sekély lett,
Mint agyontaposott, megúnt, fakó brokát.
Könnyezve nézem én és zaja fáj nagyon.
Melódiáit vén verkliktől hallgatom
És fázós ébredést hoz nékem mind a reggel.
Tavaszok viharát hozván a szenvedőnek,
Kacagó kék eget, aranyos hajakat,
Jönnek-e még napok, melyek a nap alatt
Új csodát hoznak és új örömök egét?