Juhász Gyula: A torzóm
A torzóm
Művész keze és lelke kőbe formált.
Egy fej: örökös néma, bánatos.
S míg sorsunk útján életem botorkál,
Ő vár reám s nem bántja őt a sors.
Egy fej: örökös néma, bánatos.
S míg sorsunk útján életem botorkál,
Ő vár reám s nem bántja őt a sors.
Homályos, elhagyott műhelyében él ő,
Hol a nagy munka régen elpihent
És pókhálós és összetört a véső
S az alkotó, az árván messzi ment.
Hol a nagy munka régen elpihent
És pókhálós és összetört a véső
S az alkotó, az árván messzi ment.
S a távoli, magányos, néma másom
A messzeségből néha rámmered:
Milyen lehet most, ó milyen lehet?
A messzeségből néha rámmered:
Milyen lehet most, ó milyen lehet?
A művész nem fejezte be s ha látom,
Hogy életművem tengő szenvedés,
Érzem, hogy az a torzó mily egész!
Hogy életművem tengő szenvedés,
Érzem, hogy az a torzó mily egész!
