Juhász Gyula: Áldott az este
Fekete bánatot felhőz a fényes égre
És szürke szekerek poros robaja révén
Halálrafárad a finom vágyak reménye,
S a múló küzködés piheg az utcasarkon
S a napvert ablakok tűnő láztól remegnek
S roskadva bandukol távol a néma alkony:
Mint ősi istenek gyűlése, vár a csöndben
S a szűz gyémántokat az égkárpitra szórja
A bús nyárfák fölött fölébred és a lényeg
Égi vizén virraszt a csillag és a lélek.