Juhász Gyula: Petőfi Zoltán
Lakott Zoltánka, a szép, bús gyerek
S merengett egy korai, messze síron,
Hol apja alszik. Ó, hol is lehet?
S eszébe jutott Júlia anya
És fájt neki a titkos végtelenség
Felé sugárzó örök csillaga.
Rövid mámorba; nyomta valami:
Egy szent örökség roppant álmai.
Felétek: élet, szabadság, halál
S már vitte gyorsan az Illés-batár!