Juhász Gyula: A muszka
A muszka
A Kárpátokban ellenünk vezették,
Hozzánk a télen így került Prokop.
Szakálla kender, a szeme tengerkék,
Ó ez a szem sok szépet álmodott,
Jogról, örömről, lányról, mely övé lesz.
De ember tervez és Atyuska végez.
Hozzánk a télen így került Prokop.
Szakálla kender, a szeme tengerkék,
Ó ez a szem sok szépet álmodott,
Jogról, örömről, lányról, mely övé lesz.
De ember tervez és Atyuska végez.
Most szenet és fát hord az iskolában,
Kis nebulóknak némán melegit
És él szelíden, bizton, új hazában
És várja, várja, hogy elengedik,
Mert rab a rab, ha jó is, aki tartja.
Ám szenteltessék az Ő akaratja!
Kis nebulóknak némán melegit
És él szelíden, bizton, új hazában
És várja, várja, hogy elengedik,
Mert rab a rab, ha jó is, aki tartja.
Ám szenteltessék az Ő akaratja!
Prokop Petőfi nyelvét töri lassan
S a Volga híján nézi a Marost.
Ó, a Tiszát is látta akaratlan,
Hogy januárban vérrel áradott.
Jaj, mennyi vér és víz folyt el azóta
S még mindig, mindig, mindig az a nóta.
S a Volga híján nézi a Marost.
Ó, a Tiszát is látta akaratlan,
Hogy januárban vérrel áradott.
Jaj, mennyi vér és víz folyt el azóta
S még mindig, mindig, mindig az a nóta.
Az iskolába jár egy szőke gyermek,
Kis hadiárva, kékszemű, szegény,
Katonaapja akkor, ott esett el
A becsület kárpáti mezején.
Prokop ezt tudja s nézi lopva, hosszan
És varjakat lát szállni Mármarosban.
Kis hadiárva, kékszemű, szegény,
Katonaapja akkor, ott esett el
A becsület kárpáti mezején.
Prokop ezt tudja s nézi lopva, hosszan
És varjakat lát szállni Mármarosban.
És odamegy halk lassan a gyerekhez
S megsimogatja lágyan a haját,
Az ujjai oly fázósan remegnek
És hallja távol haldoklók jaját
S mintegy magának rebegi szegény:
Bocsáss meg, ó nem én voltam, nem én!
S megsimogatja lágyan a haját,
Az ujjai oly fázósan remegnek
És hallja távol haldoklók jaját
S mintegy magának rebegi szegény:
Bocsáss meg, ó nem én voltam, nem én!
