Juhász Gyula: Emlékeim
Emlékeim
Emlékeim oly messziről üzennek,
Mint a halál és mint a végtelenség.
Melegszem síri lángjánál tüzeknek,
Mikkel felém csillognak régi estvék.
Mint a halál és mint a végtelenség.
Melegszem síri lángjánál tüzeknek,
Mikkel felém csillognak régi estvék.
És látom tiszta mosolyát szüzeknek,
Kiknek halottas ágyát most vetették,
Szememben elhunyt csillagok tüzelnek
S magam vagyok magamnak boldog emlék.
Kiknek halottas ágyát most vetették,
Szememben elhunyt csillagok tüzelnek
S magam vagyok magamnak boldog emlék.
És érzem bár, hogy nemsokára elmék
És vége lesz e síri ünnepeknek,
Lelkemben nyári hárfák ünnepelnek.
És vége lesz e síri ünnepeknek,
Lelkemben nyári hárfák ünnepelnek.
S úgy nézem én a téli naplementét,
Mint víg majális végét néma gyermek,
Ki legelőször súgja, hogy szeretlek.
Mint víg majális végét néma gyermek,
Ki legelőször súgja, hogy szeretlek.
