Juhász Gyula: Fotografiák
Fotografiák
Én úgy szerettem rendezgetni őket
Fekete album szürke erdejében,
Mely halkan zizegett, mint csöndes őskert.
Fekete album szürke erdejében,
Mely halkan zizegett, mint csöndes őskert.
Ó arcok, amint némán, egyre néznek,
Örökre néznek és a végtelenbe,
Mert ide lopta őket egy igézet.
Örökre néznek és a végtelenbe,
Mert ide lopta őket egy igézet.
A földi másuk jár, kél, tova, messze.
Tán hervad, mint a dérvert őszirózsa,
Vagy melegíti őt napod, szerencse.
Tán hervad, mint a dérvert őszirózsa,
Vagy melegíti őt napod, szerencse.
Itt mindig így maradnak mosolyogva,
Vagy mindig mélán komolyodva néznek,
Amíg pereg, pereg a homokóra.
Vagy mindig mélán komolyodva néznek,
Amíg pereg, pereg a homokóra.
És rám köszönnek ők is, kik nem élnek.
| * |
Ez itt apám, mint ifjú katona,
Arcát pirosra festé régi mester,
Ily virulón nem láttam én soha.
Arcát pirosra festé régi mester,
Ily virulón nem láttam én soha.
Tán elfakult, míg annyi éve ment el,
Hogy engemet ringathatott a térdén
S tovább vánszorgott nyűgös életemmel.
Hogy engemet ringathatott a térdén
S tovább vánszorgott nyűgös életemmel.
Ez ifjú arcon is, a szeme mélyén,
Jövő ború felhője veti árnyát
S a szeme fénye bánatos lidércfény.
Jövő ború felhője veti árnyát
S a szeme fénye bánatos lidércfény.
A korai halál párkái várják
És én vagyok, sötét költő, fia,
Kin nem segít se asszony, se imádság,
És én vagyok, sötét költő, fia,
Kin nem segít se asszony, se imádság,
Az élete neuraszténia.
| * |
Ím itten egy régi daguerrotip kép:
Petőfi a pipával, Debrecenben,
Magasztos és dicső költői inség.
Petőfi a pipával, Debrecenben,
Magasztos és dicső költői inség.
Egy másikon széljárta köpenyegben
Búcsúzik a szegény szülői háztól.
E képeken oly sokszor elmerengtem.
Búcsúzik a szegény szülői háztól.
E képeken oly sokszor elmerengtem.
Boldog Petőfi, ki éhezve fázol,
De végig melegít egy szent lidércláng,
Egy forró hagymáz hírről és hazáról.
De végig melegít egy szent lidércláng,
Egy forró hagymáz hírről és hazáról.
S amíg mi többi, új, fájó poéták
Sebzett ideggel virrasztunk az éber
Álmok vak éjén, ő győzőn néz le ránk,
Sebzett ideggel virrasztunk az éber
Álmok vak éjén, ő győzőn néz le ránk,
Ki elment idején, huszonhat évvel.
| * |
Itt távol tájkép, tóval és hegyekkel,
Oly vadregényes és valószínűtlen
És rajta házaspár, sok víg gyerekkel.
Oly vadregényes és valószínűtlen
És rajta házaspár, sok víg gyerekkel.
Galambok turbékolnak nyári égen
És a képen mindenki mosolyog,
A talmi bárány is a talmi réten.
És a képen mindenki mosolyog,
A talmi bárány is a talmi réten.
Ó mosolyok, ti ódon mosolyok,
Ti talmi örömök, mik elmúlátok,
Mi dolog ez, mi szomorú dolog?
Ti talmi örömök, mik elmúlátok,
Mi dolog ez, mi szomorú dolog?
Ma úgy tekintek már kábulva rátok,
Mint Andersen-mesék rajzára néztem
Én koravén fiú, kit sújt az átok.
Mint Andersen-mesék rajzára néztem
Én koravén fiú, kit sújt az átok.
Ó érzem én, hogy mindörökre végem,
Borom kifolyt, rózsám elhervadott
És csillagom megindult már az égen.
Borom kifolyt, rózsám elhervadott
És csillagom megindult már az égen.
És jaj nekem, de már bús sem vagyok.
