Juhász Gyula: Negyvenhatosok
Negyvenhatosok
In memoriam
Szörnyű dicsőségünk hadd zengjem, éjszinü fátyolt
Álom nélküli és komoran feketéllő éjszaka vadján,
Látom őket a dél kövein menetelni kitartón,
Látom északon is zord messze mezők sivatagján,
Látom, amint dalolón nekiszegzi az ezred a mellét,
Látom délnyugaton bástyát állítani holtak
S látom a messze, szilaj Piavénál emberi hídként
Ó, ti fiúk, barnák, szőkék, ti Szegednek hősei, árvák,
Északon és délen, keleten, nyugaton, e világnak
Hány hant domborodik s jelöletlen hány rög enyészik
Lengyel síkokon és a Doberdón, távol Isonzó
Mind csöndben szunnyad s álmát álmodja a holt ott
Hűs Tisza partjáról, hol a szürke füzes szomorún leng,
Hol Dugonics búsong, Dankó muzsikál és méla Tömörkény
Hol kis házak előtt, ha vasárnap alkonya barnul,
S várnak a szép eladók pötykén kivirulva az ablak
S várnak néma, sötét sorban, síró szemmel, feketében,
Véres idők terhét hordozza borongva, lemondva
Kedveseik vérén váltságot nyert Magyarország
| Fonva a lantra, melyen bomlanak az idegek. |
| Lelkem pusztáján marsol a hősi ezer. |
| Merre Szabács, Nándor, Valjevo, Nis meredez. |
| Hol ugató ércek számuma förgetegez. |
| Hogy fölfogja a vak északi Rém rohamát. |
| Nagy seregéből, hogy két haza védve legyen. |
| Holtan is ők födözik a vonuló sereget. |
| Hol van a lant, a babér, mely dalol és koszorúz? |
| Minden tájékán sírotok áll s nevetek! |
| Szerbia bús terein s merre Galícia van, |
| És Piavé mélyén, messze kopár köveken! |
| - (Elfáradt gyermek mostoha anyja ölén) - |
| Nagy jegenyék dala zsong, szőke akác mosolyog. |
| Darvadozik anyaföld csöndes eressze alatt, |
| Ülnek a jó öregek, égnek a makrapipák |
| Százszorszépei közt és violái mögött |
| Fájdalmas szüzek és bánatos édesanyák. |
| E sereg és neki már mit hoz a vak diadal? |
| S szörnyű dicsőségük fénye ragyog Szegeden. |
