Juhász Gyula: Tömörkény utcáján
Tömörkény utcáján
A régi utcán lassan ballagok,
Fölöttem békés esti csillagok.
Fölöttem békés esti csillagok.
Mély nyugalom lágy szőnyege terül
Végig az utcán s a csönd hegedül.
Végig az utcán s a csönd hegedül.
Az ablakok, mint hű öreg szemek
S a régi házak is öregszenek.
S a régi házak is öregszenek.
Oly egyedül, oly bánatos vagyok,
Mint akit minden álma otthagyott.
Mint akit minden álma otthagyott.
S a csöndben, estben, árnyban mintha csak
Hozzám suhanna egy szelíd alak.
Hozzám suhanna egy szelíd alak.
S én halkkal, loppal suttogok vele,
Mint hervadt hársak hulló levele.
Mint hervadt hársak hulló levele.
A magyar bánat mély zenéje zeng,
Bús hangfogóval vén szívembe bent.
Bús hangfogóval vén szívembe bent.
Én sírok, vallok, panaszom zokog,
Ő mosolyog, miként a boldogok.
Ő mosolyog, miként a boldogok.
A hangja mint a távol cimbalom,
Szívembe zöng nyugalmas biztatón.
Szívembe zöng nyugalmas biztatón.
Szemén megcsillan egy tisztább világ,
Mint jegenyéken túl a délibáb.
Mint jegenyéken túl a délibáb.
Ó drága árnyék, holt, hű cimbora,
Biztass, vezess és el ne hagyj soha!
Biztass, vezess és el ne hagyj soha!
