Juhász Gyula: Nefelejcs
Nefelejcs
I
Bús Morva mentén árva kis Szakolca,
Emlékszel-e a régi vándorodra,
Emlékszel-e a régi vándorodra,
Ki itt tanyázott két keserű évet
És bús ifjúból bölcs öreglegény lett?
És bús ifjúból bölcs öreglegény lett?
Ki szelek szárnyán sóhajtottam vissza
A Tisza táját vágyó dalaimba
A Tisza táját vágyó dalaimba
S úgy álltam árván a magyar határon,
Mint Toldi ős a nyári pusztaságon
Mint Toldi ős a nyári pusztaságon
És úgy idéztem büszke Budapestet,
Mint bánatos szerelmes, aki szenved
Mint bánatos szerelmes, aki szenved
És úgy idéztem az öreg Gvadányit,
Mint tékozló fiú, ki hazaáhit.
Mint tékozló fiú, ki hazaáhit.
És úgy öleltem a szláv mélabút itt,
Mint beteg nővért, aki édesbúsit.
Mint beteg nővért, aki édesbúsit.
Most mit csinálhatsz, most ki jár ki mélán
A szent határra fekete éjféltájt
A szent határra fekete éjféltájt
A háromszínű fejfát megölelve,
Mint árva, aki anyját eltemette?
Mint árva, aki anyját eltemette?
II
Kis Tisza mentén Mármarosszigetnek
Piros tetői ködből integetnek,
Piros tetői ködből integetnek,
A messzi és a múlt derűs ködéből,
Egy régi őszből és egy régi télből.
Egy régi őszből és egy régi télből.
Az Iza tükre a lelkembe csillan,
Hol Arany árnya kószált álmaimban.
Hol Arany árnya kószált álmaimban.
Első szerelmünk itt tavaszodott még,
Ha én csak egyszer ily szomorú volnék!
Ha én csak egyszer ily szomorú volnék!
Egy víg majális mámora dereng még,
A könnyek fátylán rózsálló nagy emlék.
A könnyek fátylán rózsálló nagy emlék.
És régi séták útja visz ki messze,
Hol hívón kéklik a regés Verecke.
Hol hívón kéklik a regés Verecke.
Úgy érzem, egy dalt akkor félbehagytam,
Eresszetek! Ott vár rám az a dallam!
Eresszetek! Ott vár rám az a dallam!
III
Adyval ültünk Váradon.
A hold sarlója aratott az égen.
Hulltak a hervadt csillagok
Fehéren.
A hold sarlója aratott az égen.
Hulltak a hervadt csillagok
Fehéren.
Adyval ültünk. A vonat
Vörös szemével rőt szemünkbe bámult,
Zakatolt, mint a kárhozat
Titánul.
Vörös szemével rőt szemünkbe bámult,
Zakatolt, mint a kárhozat
Titánul.
Adyval ültünk. Feketén
Borongott föl az égre holmi nyárfa,
Sírt rajta lágy nyugati szél,
Mint hárfa.
Borongott föl az égre holmi nyárfa,
Sírt rajta lágy nyugati szél,
Mint hárfa.
Adyval ültünk. Váradon
A magyarok vigadtak és loholtak
S fölrémlett csókon és dalon
A holnap.
A magyarok vigadtak és loholtak
S fölrémlett csókon és dalon
A holnap.
Adyval ültünk. Zomotor
Nem szomorúbb, mint ez a régi bálunk.
Virrasztva vártuk, hogy kopog
Halálunk!
Nem szomorúbb, mint ez a régi bálunk.
Virrasztva vártuk, hogy kopog
Halálunk!
