Juhász Gyula: Ó Ember!
Ó Ember!
Az Embert én sajnálva szeretem,
A gyűlölet nem borom, kenyerem.
A gyűlölet nem borom, kenyerem.
Mert jó az Ember, csak a sors gonosz,
Az bujtogat, sebez és ostoroz.
Az bujtogat, sebez és ostoroz.
Mert szent az Ember, nagyra született,
Hogy lássa, élje e mély életet,
Hogy lássa, élje e mély életet,
Mely fönséges csuda, dicső titok
És áldottak a bitók és sirok,
És áldottak a bitók és sirok,
Mert szent a szenvedés, szent a halál
S a hantok ormán nincs vég, nincs határ.
S a hantok ormán nincs vég, nincs határ.
Rögtúró férgek, fényes csillagok,
Egy végre vannak: kicsinyek, nagyok.
Egy végre vannak: kicsinyek, nagyok.
Ó Ember, búsan, alázatosan
Nézd, lásd, az örök küllő mint rohan,
Nézd, lásd, az örök küllő mint rohan,
Az örök törvény mint áll és itél,
Rongy gőgöd, dühöd, átkod itt mit ér?
Rongy gőgöd, dühöd, átkod itt mit ér?
