Juhász Gyula: Magyar áfium
Magyar áfium
Elfekszem néha kéjes kényelemmel
Ős ázsiai honvágy szőnyegén,
Mély szomorúság áfiuma renget,
Ráhímezem párnámra: Nincs remény.
Ős ázsiai honvágy szőnyegén,
Mély szomorúság áfiuma renget,
Ráhímezem párnámra: Nincs remény.
A házi áldásom fáradt lemondás,
A köldökömet nézem bűvölőn,
Míg gongütés közt kallódnak az órák
S a bú dohányát árván füstölöm.
A köldökömet nézem bűvölőn,
Míg gongütés közt kallódnak az órák
S a bú dohányát árván füstölöm.
Eszembe jutsz vén ősöm, Gyula táltos,
Fehér lovak szügyébe kést döfő.
Én a magam szívét tépem s az álmos
Ködök közt várom: lesz-e itt jövő?
Fehér lovak szügyébe kést döfő.
Én a magam szívét tépem s az álmos
Ködök közt várom: lesz-e itt jövő?
