Juhász Gyula: Az ivó

Teljes szövegű keresés

Az ivó
 
Kivert a végzet. Ideballagok
Mellétek, boros, piros asztalok.
 
Élet szegénylegénye, bús betyár,
Itt rám felejtés édes mérge vár.
 
Sötét az élet, de piros a bor,
Boros bíborban az öröm dalol.
 
Fekete éjben, lelkem éjjelén,
Ez öröm lángját élesztgetem én.
 
Tudom, hogy éget és eléget ez,
De egyszer így is, úgy is vége lesz.
 
Ó addig forrjon, mint a must, szívem,
Édes vadul és édes szelíden.
 
Villogjon billikomom fenekén
A rubin vágy és a smaragd remény!
 
A borban régi őszök fénye ég,
Szüreti tűznek önti melegét.
 
És néha mézes, mint a régi csók,
És fanyar, mint a tűnt illuziók.
 
És keserű, mint sorsunk, a cudar
És néha furcsa vágyakat sugall:
 
Szeretni újra, élni újra még
És ekkor érzem, hogy már itt a vég.
 
Meghalni százszor, szépen, így lehet
S köszönteni a hűtlen életet,
 
A hűtlen asszonyt, mindent, ami szép
És kárhozat és üdv és semmiség!

 

 

Annotációk
Szövegrészlet kijelölését követően fűzhet hozzá magyarázatokat.
További információk

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages