Juhász Gyula: A gyászmagyarok
A gyászmagyarok
Nyugatra ők nem mentek szívesen.
Kelet elég bort és rózsát terem.
Idegen földön halni nem öröm
És verekedni csak örökösön.
Kelet elég bort és rózsát terem.
Idegen földön halni nem öröm
És verekedni csak örökösön.
Szerették ők a szép szemek tüzét,
Mely élet forró fényét hinti szét,
Szerették ők a csillogó kupát,
Mely vágyat ébreszt és mely álmot ád.
Mely élet forró fényét hinti szét,
Szerették ők a csillogó kupát,
Mely vágyat ébreszt és mely álmot ád.
Harcoltak, mert így mondta a vezér,
De nem tudták, hogy kinek és miér?
S hogy a seregnek gyászos vége lett,
Hát ők megmentették az életet.
De nem tudták, hogy kinek és miér?
S hogy a seregnek gyászos vége lett,
Hát ők megmentették az életet.
Fülük levágva, orruk csonka, jaj,
Fogadja őket átok és kacaj,
De Isten napja süt még rájuk is,
De van még nékik új nótájuk is
Fogadja őket átok és kacaj,
De Isten napja süt még rájuk is,
De van még nékik új nótájuk is
És mind a hét Lázár szegénye lett
S végig szerette e zord életet
És énekelte: élni, élni kell
És csonkán, bénán is remélni kell!
S végig szerette e zord életet
És énekelte: élni, élni kell
És csonkán, bénán is remélni kell!
